Címke: Vándorgyűlés

Vándorgyűlésekkel kapcsolatos bejegyzések

Beszámoló a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség 2009. szeptember 16-18. között Keszthelyen tartott vándorgyűléséről

A rendezvény célja: az egyetemi levéltárak aktuális főbb kérdéseinek megbeszélése, tágabb szakmai közönség előtt való megismertetése, a levéltáros egyesületek kooperációjának megerősítése. Így kaptak meghívást a szakmai főhatóság (OKM Levéltári Osztálya), a szakfelügyelet, a társegyesületek (MLE, ÖLT, MELTE, FLE), valamint a MOL, a BFL és a környező megyei levéltárak képviselői. A találkozó formája a korábban már bevált, és a társegyesületeknél is általános vándorgyűlés maradt, mely az idén azért költözött Keszthelyre, hogy ezzel is elismerje az ott folyó szakmai munkát, és a fenntartó Pannon Egyetem Georgikon Kara által tett erőfeszítéseket, melyeket folyamatosan tesz levéltára fejlesztéséért .

Helyszín: Pannon Egyetem Georgikon Kar tanácsterme.

Résztvevők száma: 39 fő, ebből vendég 14 fő.

A külföldi vendégek (Pozsonyi Komensky Egyetem Levéltára, Vajdasági Levéltárosok Egyesülete) és a távolról indulók (Debrecen, Pécs), valamint a fogadásukra érkező elnök és titkár már 15-én este Keszthelyre érkeztek.

Szeptember 16. Konferencia: A felsőoktatási levéltárak helyzete, jövője, valamint a levéltáros szakmai szervezetek működésének tapasztalatai Tovább a folytatáshoz

A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlésének Felsőoktatási levéltári Szekciója

/Zalaegerszeg, 2008. augusztus 26-28./

A Magyar Levéltárosok Egyesülete /MLE/ éves vándorgyűléseinek programjában utoljára négy esztendővel ezelőtt nyílott lehetőség a felsőoktatási szaklevéltári terület problémainak – az MLE teljes nyilvánossága előtti – bemutatására. Ekkor a szakterületen dolgozó levéltárosokat képviselő Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség /MFLSZ/ a vándorgyűlés társrendezőjeként szerepelt, a tagságból pedig, többen átfogó előadásokban szóltak a felsőoktatási levéltárügy jövőbeni feladatairól.
Az azóta eltelt viszonylag hosszú idő már önmagában is elég alapot jelentett volna, arra, hogy a felsőoktatási szaklevéltári terület ismételten nagyobb hangsúllyal – önálló szekcióban – jelenjen meg az MLE ezévi vándorgyűlésének programjában. 2008-ban ezen felül indokolttá tette az a tény, hogy az MFLSZ fennállásának 15. évfordulóját ünnepli.
A felsőoktatási levéltári szekció előadásai három témakör köré csoportosultak:
1./ Adatbázis-építés a felsőoktatási szaklevéltárakban
2./ Az egyetemi levéltárakban őrzött iratanyag besorolásának fondszerkezeti kérdései
3./Speciális gyűjtemények a felsőoktatási szaklevéltárakban

A szekció előadásaira 2008. augusztus 27-én és augusztus 28-án került sor. A szekcióvezetői tisztet Dr. Szögi László főigazgató töltötte be. A két előadásnapon, a fent említett három témakörben, összesen kilenc előadást hallgathatott az összesen mintegy negyvenfőnyi érdeklődő, köztük nemcsak a hazai közgyűjtemények munkatársai, de több külföldi vendég is. Az előadók döntő többsége a felsőoktatási levéltári területen dolgozó levéltárosok közül került ki. Tovább a folytatáshoz

A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség 2007. évi vándorgyűlése

(Sopron, 2007. június 4-6.)

Szövetségünk vándorgyűléseit minden évben valamelyik vidéki egyetemi városban rendezzük. Az MFLSZ hagyományaihoz híven az idén Sopron, pontosabban a Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára – amely az Egyetem Központi Könyvtárával közös szervezeti keretben működik – szolgált a vándorgyűlés helyszínéül. Az idei vándorgyűlésen mintegy 40 egyéni tag, illetve intézményi képviselő vett részt.
Hagyományaink közé tartozik az is, hogy éves vándorgyűléseinkre meghívjuk a hazai szakmai társegyesületek képviselőit is. Ez az idén sem történt másképp, így a vándorgyűlés résztvevői közt köszönthettük Dr. Janka György hittudományi főiskolai tanárt /Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola/, a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete /MELTE/ elnökét.
Kettős minőségben vett részt Dr. Szögi László főigazgató /ELTE Egyetemi Könyvtár, Egyetemi Levéltár/, aki nemcsak az MFLSZ elnökségi tagja, hanem a legnagyobb hazai levéltári szakmai szervezet, a Magyar Levéltárosok Egyesülete /MLE/ elnöke is. Hozzá hasonlóan kettős minőségben vett részt a vándorgyűlésen Dr. Szabadi István levéltárigazgató /Tiszántúli Református Egyház Kerületi és Kollégiumi Levéltár/, aki ugyancsak MFLSZ tag és egyúttal a MELTE titkára is.
Szintén hagyományaink közé sorolható, hogy szakmai rendezvényeinkre – az MFLSZ tagjain kívül – a hazai levéltárügy vezetőit, neves szakembereit kérjük fel előadástartásra. A 2007. évi vándorgyűlésen külső előadóként Dr. Lakos János c. főigazgató, levéltári vezető szakfelügyelő, Lakos Ágnes vezető főtanácsos /OKM Levéltári Osztály/, Dr. Künstler Ferenc vezető főtanácsos /OKM Levéltári Osztály/ és Dr. Breinich Gábor főigazgató-helyettes /Budapest Főváros Levéltára/, az MLE Informatikai Szekciójának elnöke tartottak előadást.
A vándorgyűlés költségeit részben a Nemzeti Kulturális Alap Levéltári Szakkollégiuma által megítélt pályázati támogatásból, részben pedig a vándorgyűlés résztvevői által befizetett részvételi díjból fedezte a Szövetség. Tovább a folytatáshoz