AZ EGYETEMI LEVÉLTÁRÜGY ÉS A MAGYAR FELSŐOKTATÁSI LEVÉLTÁRI SZÖVETSÉG TÖRTÉNETE

Szögi László

Az első magyar egyetemek alapítása ugyan egybeesik Közép-Európa legfontosabb univerzitásainak létrejöttével, de a történelmi körülmények különbözősége miatt, a középkori magyar egyetemek rövid működés után megszűntek, így folyamatos egyetemi dokumentumokkal a magyar felsőoktatás múltjáról csupán a XVII. századtól rendelkezünk.

Az 1635-ben alapított nagyszombati, majd a budapesti Tudományegyetem egész 1872-ig az egyetlen hazai univerzitás volt, így egyetemi levéltár elsősorban német mintára itt alakulhatott volna. Az 1872-ben létrejött kolozsvári Tudományegyetem fél évszázados működés után a mai határokon kívülre került és vele közel egyidős budapesti Műegyetemen is csak lassan gyűlt fel akkora iratanyag, hogy levéltár alapítása egyáltalán szóba kerüljön. A vidéki tudományegyetemeken, valamint a kisebb szakegyetemeken és főiskolákon, amelyeknek többsége – Selmecbánya, Sopron, Mosonmagyaróvár kivételével -? a dualizmus idején alakult levéltári anyaggal való foglalkozás csak a 20. század utolsó harmadában vált égető problémává.

Mindezek alapján érthető, hogy az első levéltári alapítási tervet 1911-ben dolgozta ki Békefi Remig professzor, a budapesti Tudományegyetemen, de javaslata talán a bekövetkezett első világháború miatt is, nem kapott nagy visszhangot. Sajnálatos, hogy 1935-ben a budapesti Egyetem alapításának 300 éves évfordulóján sem alakult levéltár, már csak azért is mert így az univerzitás iratai 1950 után nem kerültek volna a Magyar Országos Levéltárba. Így az odakerült iratok 1956 őszén a Levéltár égésekor elpusztultak és a magyar egyetemi levéltárügyet óriási kár érte.

A bekövetkezett pusztulásnak egyetlen pozitív következménye az volt, hogy 1958-ban a megmaradt iratok összegyűjtésével megalakult az első magyar egyetemi levéltár a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A kicsiny intézmény sokáig egyedül és kezdetleges körülmények között működött, s ez a helyzet csak az 1970-es évek elején kezdett megváltozni. Szinte egyidőben kezdődött újabb iratbegyűjtés, valamint nagyobb szabású rendezési és feldolgozási munka az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a budapesti Műegyetemen, Miskolcon és Sopronban. Több helyen levéltári részlegek alakultak az egyetemi könyvtárak keretében, előkészítve a hivatalos levéltárrá válás folyamatát. Megjelent az első egyetemi levéltári repertórium is 1975-ben. E munkálatok eredményeként 1982-ben szaklevéltár alakult a Miskolci Egyetemen, majd 1983-ban ugyanezt a rangot kapta meg a régóta létező ELTE Levéltára, 1984-ben pedig a Soproni Egyetemen jött létre miniszteri jóváhagyással egyetemi levéltár. A hetvenes évek második felében és a nyolcvanas

években több más egyetemen is újabb levéltárrendezési munkák kezdődtek, amelyek eredményeként 1986-ban az Állatorvostudományi Egyetem, 1987-ben pedig a keszthelyi Agrártudományi Egyetem és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gyűjteménye kapta meg a szaklevéltári jogállást.

A rendszerváltás előtt tehát hivatalosan hat egyetemi levéltár létezett Magyarországon, de számos intézményben már egy-két évtizede folytak olyan szakmai munkák, amelyek megkönnyítették a további levéltáralapításokat. Ennek következtében nem meglepő, hogy 1993 elején egyszerre négy új egyetemi szaklevéltár kapott működési engedélyt: A fővárosban a Budapesti Műszaki Egyetem, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, valamint a Gödöllői Agrártudományi Egyetem.

Miután az említett 10 egyetemi levéltár közül 8 Budapest tágabb régiójában működött, s az itteni egyetemek története a múltban oly sokszor szervezetileg is összekapcsolódott, értelemszerűen adódott a gondolat, hogy a levéltárak, és a régió többi felsőoktatási intézményének ilyen irányú tevékenységét össze kellene hangolni, s a nehéz gazdasági viszonyok között a meglévő erőket és képességeket jobban kellene kihasználni. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium Felsőoktatási, ill. Közgyűjteményi Főosztályai e tényezőket figyelembe véve 1992 nyarán javasolták a budapesti régió felsőoktatási intézményeinek egy Levéltári Szövetség létrehozását. Szó sem volt központosításról, az iratanyag keletkezési helyéről történő elszállításról, ami nemcsak az intézmények autonómiáját sértette volna, de a már említett tudományos és kutató érdekeknek is ellent mondott volna. A régió intézményei döntő többségükben kedvezően reagáltak a javaslatra, és 1992 őszén a leendő Szövetség központjának jelölték ki a legrégibb, folyamatosan működő hazai egyetem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárát.

A Művelődési és Közoktatási Minisztérium által előkészített tárgyalások után, 1993. április és május hónapokban valamennyi, a budapesti agglomerációhoz tartozó egyetem és főiskola tanácsa megtárgyalta a ?Budapest- Gödöllői Egyetemi és Főiskolai Levéltári Szövetség? létesítésének tervét, és határozatot hozott.

A 24 egyetem és főiskola közül 21 felsőoktatási intézmény határozott a Szövetségbe való belépésről. Három intézmény jelezte azt, hogy egyetért a Szövetség céljaival, de egyelőre nem kíván belépni.

A csatlakozott szaklevéltárakban összesen 12-13 fő dolgozott, akiknek fele szakirányú egyetemi diplomával, történelem vagy levéltár szakos végzettséggel rendelkezett. A Szövetség szakmai tevékenységét elsősorban erre a szűkebb szakértői csoportra kívántuk alapozni, amely a társult intézményekben közösen tevékenykedve, jelentős levéltári feladatok ellátására képes. A kidolgozott szabályzat szerint a Szövetség a “régióhoz tartozó és a Szövetséghez önkéntesen csatlakozó egyetemek és főiskolák levéltárainak és központi irattárainak szaklevéltári hálózataként működő szervezete”, amely “nem önálló jogi személy, feladatait a csatlakozott intézmények megbízása és átruházott hatáskörük alapján végzi”. A Szövetség más feladatokat oldott meg olyan tagintézmények esetében, amelyekben már működik szaklevéltár, és másokat ott, ahol ilyen archívum nem alakult meg. Az együttműködés konkrét formájáról az érintett egyetemek és főiskolák egyedi megállapodást is kötöttek a Szövetséggel, amely kölcsönösen rögzítette a vállalt feladatokat és kötelezettségeket.

A Szövetség a tagegyetemek könyvtáraival megállapodásokat írt alá, amelyben a Szövetség elsősorban rendezési munkák végzését vállalta, az intézmények pedig az elkészült segédletek, forráskiadványok megjelentetését, publikálását. A kilencvenes évek közepétől a munkálatok eredménye is megmutatkozott és lényegében évente egy új egyetemi szaklevéltár jött létre, 1995-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán  /Egyetemen/, 1997-ben a Magyar Testnevelési Egyetemen, 1998-ban a Magyar Iparművészeti Főiskolán /Egyetemen/ és 1999-ben a Veszprémi Egyetemen.

A Szövetség Levéltári Tanácsa 1996. novemberében tartott ülésén módosította alapszabályát és működését ki kívánta terjeszteni az egész országra. Ezt a szándékot jelezte a hivatalos elnevezés megváltoztatása. 1996-tól alakult meg a Magyar Egyetemi és Főiskolai Levéltári Szövetség, amelynek munkájába ettől kezdve a vidéki egyetemek és főiskolák levéltárai, ill. egyetemtörténeti gyűjteményei is bekapcsolódtak.

A Szövetség munkájának egyik legfontosabb eredménye egy közös magyar egyetemi levéltári fond- és állagjegyzék elkészítése és kiadása volt.Egy általános magyar felsőoktatás-történeti levéltári forrásjegyzék kiadását a Magyar Felsőoktatás-történeti Munkaközösség már az 1970-es évek második felében tervbe vette. Antall József az Orvostörténeti Könyvtár Múzeum és Levéltár főigazgatója volt az, aki 1976. június 8-án javaslatot tett az egyetemi levéltárügy intézményi kereteinek kialakítására. Ekkoriban merült fel, hogy össze kellene gyűjteni a különböző országos és megyei, sőt egyházi levéltárakban őrzött felsőoktatási forrásanyag adatait és ezt ki kellene egészíteni a magyar egyetemeken és főiskolákon megmaradt levéltári anyagokról szóló információkkal. Ebben az ügyben a Felsőoktatás-történeti Munkaközösség körlevéllel fordult a magyar levéltárakhoz és a felsőoktatási intézményekhez és a beérkezett válaszok alapján kívánta kiadni a magyar felsőoktatás levéltári dokumentumainak listáját. Az 1980-as évek elején megalakult a Nemzetközi Egyetemtörténeti Bizottság Magyar Nemzeti Bizottsága és a kérdőív aktualizálásával újra napirendre tűzte a témát. Antall József a kiadvány egybeszerkesztésére Szögi Lászlót és Szemkeő Endrét kérte fel.

Az 1980-as évek második felében beérkezett válaszok sajnos csak azt mutatták, hogy bár a magyar felsőoktatási intézményekben a pusztulások ellenére is óriási értékű és jelentős mennyiségű levéltári anyag halmozódott fel, de ezek az esetek 95 %-ában feldolgozatlanul, a legkülönbözőbb szervezeti egységekben szétszórva gyakorlatilag kutathatatlan állapotban voltak, így a megadott információk alapján használható kutatási segédletet kiadni nem lehetett. A budapesti egyetemek és főiskolák közül csak 2-3-nak volt akkoriban rendezett iratanyaga, a többieknél szinte alig állt rendelkezésre használható adat. Vidéken a megyei levéltárak ugyan átvették pl. Pécsett, Debrecenben és Szegeden egyetemi iratanyagot, de e sorozatok nem voltak teljesek, egyes anyagrészek kutathatatlan állapotban az egyetemeken maradtak. Mindez egységes szerkezetű segédlet kiadását akkor nem tette lehetővé.

A különböző egyetemi levéltárak között ésszerű cseréket kellett végrehajtani, hogy a gyűjtőkörök jól elhatárolhatók legyenek. Az ELTE Levéltára így több másik egyetemi levéltárnak adott át anyagokat. Kisebb mennyiségű iratanyagot kaptak vissza az egyetemi levéltárak a Magyar Országos Levéltárból, a megyei levéltárakból és a volt MSZMP Pártarchívumából.

A kiadvány szerkesztésénél alapvető rendező elv volt, hogy csak olyan felsőoktatási intézményről közöljünk adatokat, ahol általunk ellenőrzött módon olyan rendezésre került már sor, hogy a kutatók valóban jól feldolgozott állapotban használhatják a levéltárba került iratanyagot. Emellett arra is törekedtünk, hogy valamennyi szaklevéltári jogállást elért egyetemi és főiskolai gyűjteményt bemutathassunk. E rendezési munkák 1997-ben értek el arra a pontra, hogy a levéltárak valós adatokat tartalmazó fond- és állagjegyzékeit közölhettük. Ennek megfelelően a kötet első részében 13 magyar felsőoktatási intézmény levéltárát mutattuk be. Közülük egy, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola még nem nyerte el a szaklevéltári jogállást, de az anyag általunk végzett rendezettsége a többi levéltáréval azonos. A 12 szaklevéltár közül négy vidéki; Gödöllő, Keszthely, Miskolc, Sopron. Ezen intézmények közül a Miskolci Egyetem Levéltárában a többi egyetemétől csupán annyiban tér el a rendezés struktúrája, hogy Miskolcon a fondfőcsoportok alkalmazására is sor került, még ezt az alapegységet a többi egyetemi levéltár nem használja. Mindez azonban a rendezettség és kutathatóság színvonalát egyáltalán nem befolyásolja.

Jelenleg elmondhatjuk, hogy a Magyarországon létrejött 15 egyetemi levéltár, amely együttesen több mint 4000 folyóméter történeti értékű iratanyagot őriz, szerves részévé vált a magyar levéltári hálózatnak. A Felsőoktatás 2000-ben bekövetkezett integrációja után e levéltárak 12 egyetemhez tartoznak, tehát több helyen fontos feladat az új szervezeti keretekhez való igazodás. Az elmúlt években országossá vált Szövetség több kísérletet tett, hogy a vidéki tudományegyetemek is bekapcsolódjanak az egyetemi levéltári munkába, ennek eredményei azonban még nem tapasztalhatók. Az új és egyesített nagy városi egyetemek Debrecenben, Szegeden és Pécsett egyaránt tervbe vették egyetemi szaklevéltár létrehozását, de ennek tárgyi és személyi feltételei még nem biztosítottak.

2001-ben a Magyar Egyetemi és Főiskolai Levéltári Szövetség közgyűlése kimondta az egyesületté alakulást, és létrehozta a hivatalosan bejegyzett Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetséget, mint önálló levéltári szakmai szervezetet. A Szövetség képviselteti magát a közös szakmai testületekben és bizottságokban és a maga eszközeivel segíti a levéltárosi munka fejlesztését.