Címke: Díj

A 2024-as év Kosáry Domokos-díjasa

 

Dr. Mader Béla

Dr. Mader Béla

 

Örömünkre szolgál, hogy elmondhatjuk, 2024-ben is kiosztásra került a Kosáry Domokos-díj, melyet idén Dr. Mader Béla nyugalmazott könyvtári főigazgató, címzetes egeytemi tanár kapot. A díjat a MATE Szenátus tanévzáró ünnepségén vette át. Az erről készült képes beszámolót alább olvashatják.

Tovább a folytatáshoz

Kosáry Domokos-díj 2024 – jelölési felhívás

A Kosáry Domokos-díjjal kapcsolatban a következő felhívás közzétételére kértek minket:

Kosáry díj

Jelölési felhívás

Kosáry Domokos-díj adományozására – 2024

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) jogelőd intézménye Szenátusának támogatásával a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár (KDKL) névadója emlékének méltó megörökítésére Kosáry Domokos-díjat alapított.
Az Alapító Okirat értelmében „A díj a könyvtárügy területén, a könyvtári, levéltári munka szervezésében több éven át elért kimagasló eredmény, a könyvtár érdekében, a könyvtárügyért kifejtett támogatás, illetve az egyetemtörténeti, agrártörténeti kutatásokban végzett magas szintű tevékenység elismeréseként, vagy a történettudomány területén végzett elkötelezett, kimagasló történészi munka megbecsüléseként adományozható.”
A díjazott személyére egyének és testületek tehetnek javaslatot.
Az írásba foglalt, részletes indoklást tartalmazó előterjesztést 2024. március 31-ig szükséges megküldeni a lent megadott elérhetőségek valamelyikére.
A díj odaítéléséről 5 fős kuratórium javaslatára az egyetem Szenátusa dönt. A díjat a MATE Szenátus tanévzáró ünnepi ülésén az egyetem rektora és a Kosáry Domokos-díj Kuratórium elnöke adja át.

Köszönettel várjuk a javaslatokat a 2024. év Kosáry Domokos-díj jelöltjére!

Koósné Török Erzsébet s. k.
ny. főigazgató, a kuratórium elnöke

Javaslattételi lap (doc)    (pdf)

A javaslat beküldésének címe:
Kosáry Domokos-díj Kuratórium, Katona Adrienn kuratóriumi titkár
MATE Rektori Kabinet – 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.

Elektronikus cím: Katona.Adrienn@uni-mate.hu

Adatkezelési tájékoztató

A 2023-as év Kosáry Domokos-díjasa

Fonyó Istvánné a BME OMIKK ny. főigazgatója, a TMT folyóirat idén leköszönő főszerkesztője

2013-ban a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár (KDKL) kezdeményezésére a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) jogelőd intézményének Szenátusa Kosáry Domokos-díjat alapított a könyvtár névadójának, tudományszervező könyvtárigazgatójának tiszteletére. A tudós születésének 100. évfordulója alkalmából alapított díjjal őrizzük és megmutatjuk azt a szellemi méltósággal és cselekvő erővel létrehozott időtálló értéket, amit Kosáry Domokos a gödöllői egyetemen, annak könyvtárában és egész élete során alkotott. Törekvésünk, hogy minél szélesebb körben megismertessük Kosáry könyvtárosi munkáját és mindenkor, minden helyzetben tanúsított emberi nagyságát és tartását.
A díj a könyvtári, levéltári munka szervezésében elért kimagasló eredmény, a könyvtár érdekében, a könyvtárügyért kifejtett támogatás, illetve az egyetemtörténeti, agrártörténeti kutatásokban végzett magas szintű tevékenység elismeréseként, a történettudomány területén végzett elkötelezett, kimagasló történészi munka megbecsüléseként adományozható egyetemi és egyetemen kívüli személyiségeknek.
A díj 2023. július 6-án került átadásra immár tizenegyedik alkalommal a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusának tanévzáró ünnepi ülésén az impozáns Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában. A MATE Szenátusa a Kosáry Domokos-díj Kuratórium javaslatára a díjat FONYÓ Istvánné nyugalmazott könyvtári főigazgató, a Tudományos és Műszaki Tájékoztatás című országos könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat idén leköszönő főszerkesztője, a hazai könyvtárügy elkötelezett szaktekintélye részére adományozta az egyetemi könyvtárakért és a tudományos tájékoztatás területén végzett több évtizedes kimagasló munkássága, valamint követendő kivételes emberi értékei elismeréseként. Tovább a folytatáshoz

Kosáry Domokos-díj 2023 – jelölési felhívás

A Kosáry Domokos-díjjal kapcsolatban a következő felhívás közzétételére kértek minket:

Kosáry díj

Jelölési felhívás

Kosáry Domokos-díj adományozására – 2023

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) jogelőd intézménye Szenátusának támogatásával a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár (KDKL) névadója emlékének méltó megörökítésére Kosáry Domokos-díjat alapított.
Az Alapító Okirat értelmében „A díj a könyvtárügy területén, a könyvtári, levéltári munka szervezésében több éven át elért kimagasló eredmény, a könyvtár érdekében, a könyvtárügyért kifejtett támogatás, illetve az egyetemtörténeti, agrártörténeti kutatásokban végzett magas szintű tevékenység elismeréseként, vagy a történettudomány területén végzett elkötelezett, kimagasló történészi munka megbecsüléseként adományozható.”
A díjazott személyére egyének és testületek tehetnek javaslatot.
Az írásba foglalt, részletes indoklást tartalmazó előterjesztést 2023. március 31-ig szükséges megküldeni a lent megadott elérhetőségek valamelyikére.
A díj odaítéléséről 5 fős kuratórium javaslatára az egyetem Szenátusa dönt. A díjat a MATE Szenátus tanévzáró ünnepi ülésén az egyetem rektora és a Kosáry Domokos-díj Kuratórium elnöke adja át.

Köszönettel várjuk a javaslatokat a 2023. év Kosáry Domokos-díj jelöltjére!

Koósné Török Erzsébet s. k.
ny. főigazgató, a kuratórium elnöke

Javaslattételi lap (doc)    (pdf)

A javaslat beküldésének címe:
Kosáry Domokos-díj Kuratórium, Katona Adrienn kuratóriumi titkár
MATE Rektori Kabinet – 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.

Elektronikus cím: Katona.Adrienn@uni-mate.hu

Adatkezelési tájékoztató

A 2022-es jubileumi év Kosáry Domokos-díjasa: Orosz István akadémikus

Egy évtizede a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár (KDKL) kezdeményezésére a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) jogelőd intézményének Szenátusa Kosáry Domokos-díjat alapított a könyvtár névadójának, tudományszervező könyvtárigazgatójának tiszteletére.  Tettük ezt azzal a szándékkal, hogy a tudós születésének 100. évfordulója alkalmából alapított díjjal őrizzük és mutassuk meg azt a szellemi méltósággal és cselekvő erővel létrehozott időtálló értéket, amit Kosáry Domokos alkotott. Célul tűztük ki azt is, hogy minél szélesebb körben megismertessük Kosáry könyvtári területen végzett példát adó munkáját és mindenkor tanúsított emberi nagyságát, tartását.

A díj 2013 óta a könyvtári, levéltári munka szervezésében elért kimagasló eredmény, a könyvtár érdekében, a könyvtárügyért kifejtett támogatás, illetve az egyetemtörténeti, agrártörténeti kutatásokban végzett magas szintű tevékenység elismeréseként, a történettudomány területén végzett elkötelezett, kimagasló történészi munka megbecsüléseként adományozható egyetemi és egyetemen kívüli személyiségeknek.

2022. június 17-én a díj immár 10. alkalommal került átadásra a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusának tanévzáró ünnepi ülésén. A jubileumi évben a MATE Szenátusa a Kosáry Domokos-díj Kuratórium javaslatára a díjat Orosz István történész, az MTA rendes tagja, a Debreceni Egyetem professor emeritusa részére adományozta oda magas szintű tudományos tevékenysége, elsősorban az agrártörténeti kutatásokban elért kimagasló eredményei, a felsőoktatásban vállalt feladatainak példaértékű teljesítése és a tudományos élet szervezéséért végzett elkötelezett munkája elismeréseként. Tovább a folytatáshoz

Egyetemi kitüntetést kapott Dr. Kiss Márton

Forrás: https://www.omikk.bme.hu/leveltar/hirek/20220530/kituntetes
(változtatás nélkül)

Dr. Kiss Márton főlevéltáros több mint 30 éven át végzett kiemelkedően precíz, elhivatott és folyamatosan magas színvonalú munkájáért részesült elismerésben.

Sztoczek József Emlékérmet azon egyetemi munkatársak méltó elismerésére alapította a Műegyetem szenátusa, akik több éven át az igazgatásban, a gazdálkodásban, az üzemeltetésben, a fejlesztésben vagy más egyetemmel kapcsolatos területen nyújtott teljesítményükkel kiemelkedően szolgálták a BME érdekeit. A díjat minden évben a május végi ünnepi szenátusi ülésen adják át. A BME Szenátusa elé terjesztett bővebb indoklás alapján kollégánknak a Műegyetem történeti értékű iratainak biztonságos megőrzése, feldolgozása és szolgáltatása, valamint a hiteles információk biztosítása érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő munkáját díjazták.

Dr. Kiss Márton középiskolai tanulmányait követően, 1975-1979 között az Akadémiai Kiadó munkatársa volt. Az ELTE BTK történelem-levéltár szakot 1979-1984 között végezte el, bölcsészdoktori fokozatot 1989-ben szerzett. A BME Központi Könyvtár levéltári részlegében kezdte meg szakmai pályafutását, ahol 1984-1989 között levéltárosként dolgozott. Ezt követően az Akadémiai Kiadó Lexikonszerkesztőségének szerkesztője volt 1989-1992 között. Ezután visszatért a BME Levéltárba, ahol azóta is dolgozik, 1992-2013 között a Levéltár vezetőjeként. Eközben 1996-2006 között a Révai Új Lexikon munkatársa volt cikkíróként és szerkesztőként, 2002-2009 között pedig az Állatorvos-tudományi Egyetemen is ellátta a levéltárosi feladatokat.

Dr. Kiss Márton a kitartó és alapos történész-levéltárosok közé tartozik. Az első évfolyamok egyikeként végezte el az ötéves levéltáros, történelemmel párosított képzést az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Szakmai tevékenységét meghatározta, hogy szinte egész életében egyetlen, speciális forrásanyagot őrző, kis létszámú levéltári intézményben dolgozott. Így minden levéltári munkafolyamatot megismert és végzett, továbbá a Műegyetem történetének, mindenkori működésének, iratkezelésének és levéltári iratanyagának legalaposabb szakértőjévé vált. A levéltári iratanyag általa történő rendszerezése, tagolása és segédletekkel ellátása példaértékű, amely nagyban hozzájárul a történeti dokumentumok könnyű és gyors kutathatóságához. Mindig precíz, kiegyensúlyozott és folyamatosan magas színvonalú munkavégzés jellemzi. Az állandóság és következetesség mellett szakmai és emberi értékei közé sorolható, hogy a levéltárak világában is megjelent új és erősödő igényekhez – sokszor saját határait túllépve – adaptálódott.

Levéltárvezetői munkásságának egyik eredménye, hogy az egyetemi szervezeti egységeknél őrzött iratanyag átvételével és feldolgozásával párhuzamosan kialakultak és megszilárdultak a levéltári szolgáltatások professzionális keretei is, amely lehetővé tette az iratanyag hasznosulását. Szintén jelentős tevékenysége volt a Millenniumi Évkönyv szerkesztése, amelyben a pontos levéltári adatok alapján kerültek bemutatásra Egyetemünk büszkeségei: rektorok és dékánok, Nobel-díjasok, a legmagasabb állami kitüntetésben részesültek, valamint az egyetem kitüntető címeivel elismertek, illetve mindazok, akik doktori címüket a Műegyetemen szerezték.

Publikációi is szakmai beágyazottságát, érdeklődését támasztják alá: elsősorban felsőoktatás-történeti és a történelem segédtudományai körében ír és szerkeszt. Doktori értekezésének heraldika (címertan) volt a témája, később repertórium, forráskiadvány, adattár, bibliográfiák is fűződnek a nevéhez. Levéltárosi szemlélete, a mindenkor igényes és alapos forráshasználat alapkutatásokra épülő történeti témájú írásaiban is meghatározók, konferencia-előadásai, tanulmányai mindig összefoglaló jellegűek, azokat kivétel nélkül átgondoltság és kiérleltség jellemzi, ahogy 37 éves munkásságának egészét.d

1984 óta tagja a Magyar Levéltárosok Egyesületének, valamint alapító tagja a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetségnek (1993), amelynek elnökségi tagja is volt 2001-2005 között. Több egyetemi levéltár iratanyagának rendezésében és alapvető szakmai nyilvántartásainak elkészítésében vett részt.

Kosáry Domokos-díj 2022 – jelölési felhívás

A Kosáry Domokos-díjjal kapcsolatban a következő felhívás közzétételére kértek minket:

Kosáry díj

Jelölési felhívás

Kosáry Domokos-díj adományozására – 2022

Egy évtizede, 2013-ban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) jogelőd intézménye Szenátusának támogatásával a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár névadója emlékének méltó megörökítésére Kosáry Domokos-díjat alapított. 2022-ben a díj immár 10. alkalommal kerül átadásra.
Az Alapító Okirat értelmében „A díj a könyvtárügy területén, a könyvtári, levéltári munka szervezésében több éven át elért kimagasló eredmény, a könyvtár érdekében, a könyvtárügyért kifejtett támogatás, illetve az egyetemtörténeti, agrártörténeti kutatásokban végzett magas szintű tevékenység elismeréseként, vagy a történettudomány területén végzett elkötelezett, kimagasló történészi munka megbecsüléseként adományozható.”
A díjazott személyére egyének és testületek tehetnek javaslatot.
Az írásba foglalt, részletes indoklást tartalmazó előterjesztést 2022. március 31-ig szükséges megküldeni a lent megadott elérhetőségek valamelyikére.
A díj odaítéléséről 5 fős kuratórium javaslatára az egyetem Szenátusa dönt. A díjat a MATE Szenátus tanévzáró ünnepi ülésén az egyetem rektora és a Kosáry Domokos-díj Kuratórium elnöke adja át.

Köszönettel várjuk a javaslatokat a jubileumi év Kosáry Domokos-díj jelöltjére!

Koósné Török Erzsébet s. k.
ny. főigazgató, a kuratórium elnöke

Javaslattételi lap

A javaslat beküldésének címe:
Kosáry Domokos-díj Kuratórium, Katona Adrienn kuratóriumi titkár
MATE Rektori Kabinet – 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.

Elektronikus cím: Katona.Adrienn@uni-mate.hu

Adatkezelési tájékoztató

Dr. Kiss Márton alapító tagunk Dóka Klára-díjat kapott

A Magyar Levéltárosok Egyesülete Sopronban tartottt éves rendes vándorgyűlésén Dr. Kiss
Márton a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Levéltárának főlevéltárosa kapta a Dóka Klára-díj I. fokozatát. Gratulálunk az elismeréshez!A kitüntetett szakemberek az egyesület vezetőivel. Dr. Kiss Márton jobbról a második.

Dr. Virágos Márta a 2021. évi Kosáry Domokos-díjas

A gödöllői Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár kezdeményezésére a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem jogelőd intézményének Szenátusa Kosáry Domokos-díjat alapított a könyvtár névadójának, tudományszervező könyvtárigazgatójának tiszteletére a tudós születésének 100. évfordulója alkalmából.
A díj 2013 óta a könyvtári, levéltári munka szervezésében elért kimagasló eredmény, a könyvtár érdekében, a könyvtárügyért kifejtett támogatás, illetve az egyetemtörténeti, agrártörténeti kutatásokban végzett magas szintű tevékenység elismeréseként, a történettudomány területén végzett elkötelezett, kimagasló történészi munka megbecsüléseként adományozható egyetemi és egyetemen kívüli személyiségeknek.
Az idei és az előző évben odaítélt Kosáry Domokos-díjakat 2021. július 2-án, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szenátusának tanévzáró ünnepi ülésén vették át a díjazottak Gyuricza Csaba rektortól és Koósné Török Erzsébet ny. főigazgatótól, a Kosáry Domokos-díj Kuratórium elnökétől.
A MATE Szenátus ünnepi ülésén elsőként a 2020. évi Kosáry Domokos-díjasok elismerése került átadásra, mivel a járványügyi helyzet miatt erre az előző évben nem volt lehetőség. A két neves professzor korábban már bemutatásra került a helyi és országos médiában.
A Kuratórium javaslatára az Egyetem Szenátusa 2020-ban Kosáry Domokos-díjat adományozott dr. Mézes Miklós tanszékvezető, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, az Állatbiotechnológiai és Állattudományi Doktori Iskola vezetője részére a tudományos újságírás előmozdításáért, a könyvtár és könyvtárhasználat támogatásáért, valamint a tudományos írások oktatásba történő mihamarabbi bekerüléséért tett erőfeszítéseiért.
Szintén 2020-ban az Egyetem Szenátusa posztumusz Kosáry Domokos-díjat adományozott
dr. M. Csizmadia Béla (1942–2019) gépészmérnök, professor emeritus, a Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozatának egykori elnöke részére magas szintű, több évtizeden át végzett szakmai, oktatói és tudományos tevékenységének elismeréseként, a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár törekvéseinek példaértékű támogatásáért, a könyvtári szolgáltatások alakításához hozzájáruló tevékenységéért. A posztumusz díjat fia, M. Csizmadia Gábor vette át.
2021-ben a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa a Kosáry Domokos-díjat
dr. Virágos Márta tudományos főmunkatárs, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár ny. főigazgatója, az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiumának egykori elnöke részére adományozta több évtizeden át végzett kiemelkedő oktatói és tudományos munkája, a könyvtár- és információszolgáltatás, a könyvtárosképzés területén elért szakmai eredményei, az egész magyar könyvtárügyért, kiemelten az egyetemi könyvtárakért tett fáradozásai, példaértékű vezetői és közéleti tevékenysége elismeréseként a Kosáry Domokos-díj Kuratórium javaslatára.

Koósné Török Erzsébet ny. főigazgató, a Kosáry Domokos-díj Kuratórium elnöke
Molnár Szilvia könyvtárvezető / MATE Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár
Katona Adrienn, a Kosáry Domokos-díj Kuratórium titkára
Fotó: Balázs Gusztáv

Év Levéltára 2020

A díj majdnem egy évtizedes története során első alkalommal lett egyetemi levéltár az Év Levéltára! A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2020-ban a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának ítélte a rangos szakmai díjat. Az online díjátadóra és az azt követő konferenciára online formában került sor 2021. április 13-án. A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség nevében ezúton gratulálunk a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának és munkatársainak! Lengvári István a díjjal
A díjátadó és a konferencia felvétele megtekinthető az MLE Youtube csatornáján.

https://www.youtube.com/watch?v=gOtuOUpEF5c

Beszámolókat az eseményről az alább a linkeken olvashatnak: http://www.archivportal.hu/hu/blog/online-formaban-kerult-sor-az-ev-leveltara-2020-dijatado-unnepsegre/
https://univpecs.com/egyetemi_elet/pte_egyetemi_leveltare_az_ev_leveltara_dij
https://www.bama.hu/kultura/helyi-kultura/ismet-a-pecsi-lett-az-ev-leveltara-2020-ban-3706474/

A meghívó és a program:
http://www.archivportal.hu/media/uploads/blog/ev_leveltara_2020_meghivo_web.pdf

Kosáry Domokos-díj 2021 – jelölési felhívás

A Kosáry Domokos-díjjal kapcsolatban a következő felhívás közzétételére kértek minket:

 

Jelölési felhívás

Kosáry Domokos-díj adományozására – 2021

 

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) jogelőd intézménye Szenátusának támogatásával a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár névadója emlékének méltó megörökítésére Kosáry Domokos-díjat alapított.
Az Alapító Okirat értelmében „A díj a könyvtárügy területén, a könyvtári, levéltári munka szervezésében több éven át elért kimagasló eredmény, a könyvtár érdekében, a könyvtárügyért kifejtett támogatás, illetve az egyetemtörténeti, agrártörténeti kutatásokban végzett magas szintű tevékenység elismeréseként, vagy a történettudomány területén végzett elkötelezett, kimagasló történészi munka megbecsüléseként adományozható.”
A díjazott személyére egyének és testületek tehetnek javaslatot.
Az írásba foglalt, részletes indoklást tartalmazó előterjesztést 2021. április 20-ig szükséges megküldeni a lent megadott elérhetőségek valamelyikére.
A díj odaítéléséről 5 fős kuratórium javaslatára az egyetem Szenátusa dönt. A díjat a MATE Szenátus tanévzáró ünnepi ülésén az egyetem rektora és a Kosáry Domokos-díj Kuratórium elnöke adja át.

Köszönettel várjuk a javaslatokat a 2021. évi Kosáry Domokos-díj jelöltjére!

Koósné Török Erzsébet s. k.
ny. főigazgató, a kuratórium elnöke

A javaslattételi lap

A javaslat beküldésének címe:

Kosáry Domokos-díj Kuratórium, Katona Adrienn kuratóriumi titkár
MATE Rektori Kabinet − 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. sz.
Elektronikus cím: Katona.Adrienn@uni-mate.hu

Zsidi Vilmos Pauler Gyula-díjban részesült

Zsidi Vilmos

A levéltáros szakma állami kitüntetését, a Pauler Gyula-díjat idén

Zsidi Vilmos,

a Budapesti Corvinus Egyetem levéltárvezetője, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem levéltárosa, a Magyar Levéltárosok Egyesülete titkára, a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség elnökségi tagja kapta. Gratulálunk!

Az állami kitüntetéseket és kulturális díjakat Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára adta át augusztus 20. alkalmából a Pesti Vigadóban.

Kosáry Domokos-díj 2020 – jelölési felhívás

A Kosáry Domokos-díjjal kapcsolatban a következő felhívás közzétételére kértek minket:

 

JAVASLAT

Kosáry Domokos-díj adományozására

 

A Szent István Egyetem Szenátusának támogatásával a Kosáry Domokos
Könyvtár és Levéltár névadója emlékének méltó megörökítésére Kosáry
Domokos-díjat alapított.
Az Alapító Okirat szerint a „díj a könyvtárügy területén, a könyvtári, levéltári munka szervezésében több éven át elért kimagasló eredmény, a könyvtár érdekében, a könyvtárügyért kifejtett támogatás, illetve az egyetemtörténeti, agrártörténeti kutatásokban végzett magas szintű tevékenység elismeréseként, vagy a történettudomány területén végzett elkötelezett, kimagasló történészi munka megbecsüléseként adományozható.” A rangos elismerésben jelenlegi és volt egyetemi könyvtárosok, levéltárosok, egyetemi oktatók és kutatók (dolgozók), valamint egyetemen kívüli személyiségek részesülhetnek.
A díjazott személyére egyének és testületek (egyetemi karok és egyéb egyetemi szervezeti egységek, külső szakmai szervezetek) tehetnek javaslatot.
Az írásba foglalt, részletes indoklást tartalmazó előterjesztést 2020. március 31-ig szükséges megküldeni a lent megadott elérhetőségek valamelyikére.
A díj odaítéléséről 5 fős kuratórium készíti elő a javaslatot, amelyet az egyetem Szenátusa véleményez. A díjat a SZIE Szenátus tanévzáró ünnepi ülésén az egyetem rektora és a Kosáry Domokos-díj Kuratórium elnöke adja át.

Köszönettel várjuk a javaslatokat a 2020. évi Kosáry Domokos-díj jelöltjére!

Koósné Török Erzsébet s. k.
ny. főigazgató, főkönytáros, a kuratórium elnöke

A javaslattételi lap

A javaslat beküldésének címe:

Kosáry Domokos-díj Kuratórium, Katona Adrienn kuratóriumi titkár
SZIE Rektori Titkárság − 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. sz.
Elektronikus cím: Katona.Adrienn@fh.szie.hu

Kosáry Domokos-díj – jelölési felhívás

A Kosáry Domokos-díjjal kapcsolatban a következő felhívás közzétételére kértek minket:

 

JAVASLAT

Kosáry Domokos-díj adományozására

 

A Szent István Egyetem Szenátusának támogatásával a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár névadója emlékének méltó megörökítésére Kosáry Domokos-díjat alapított. Az elismerés első alkalommal 2013-ban került átadásra Kosáry Domokos, az MTA rendes tagja, nagy tekintélyű elnöke, a Széchenyi-nagydíjas történész, a nemzetközi tudományos élet és közélet kiemelkedő egyénisége, az Agrártudományi Egyetem tudományszervező könyvtárigazgatója születésének centenáriuma alkalmából.
Az Alapító Okirat szerint a „díj a könyvtárügy területén, a könyvtári, levéltári munka szervezésében több éven át elért kimagasló eredmény, a könyvtár érdekében, a könyvtárügyért kifejtett támogatás, illetve az egyetemtörténeti, agrártörténeti kutatásokban végzett magas szintű tevékenység elismeréseként, vagy a történettudomány területén végzett elkötelezett, kimagasló történészi munka megbecsüléseként adományozható.” A rangos elismerésben jelenlegi és volt egyetemi könyvtárosok, levéltárosok, egyetemi oktatók és kutatók (dolgozók), valamint egyetemen kívüli személyiségek részesülhetnek.
A díjazott személyére egyének és testületek (egyetemi karok és egyéb egyetemi szervezeti egységek, külső szakmai szervezetek) tehetnek javaslatot.
Az írásba foglalt, részletes indoklást tartalmazó előterjesztést 2019. március 31-ig szükséges megküldeni a lent megadott elérhetőségek valamelyikére.
A díj odaítéléséről a 2019 februárjában megújult 5 fős kuratórium készíti elő a javaslatot, amelyet az egyetem Szenátusa véleményez. A díjat a SZIE Szenátus tanévzáró ünnepi ülésén az egyetem rektora és a Kosáry Domokos-díj Kuratórium elnöke adja át.

Köszönettel várjuk a javaslatokat a 2019. évi Kosáry Domokos-díj jelöltjére!

Koósné Török Erzsébet s. k.
ny. főigazgató, főkönytáros, a kuratórium elnöke

A javaslattételi lap (DOC) (PDF)

A javaslat beküldésének címe:

SZIE Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár Kosáry Domokos-díj Kuratórium
Katona Adrienn kuratóriumi titkár
2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. sz.
Elektronikus cím: Katona.Adrienn@lib.szie.hu

A Kosáry Domokos-díj javaslati és odaítélési folyamatai során végzett adatkezelésről az Egyetem Központi honlapján tekinthető meg a tájékoztató.

Dóka Klára díjat kapott Szemerey Tamásné

Díjazottak

Dóka Klára díjat kapott Szemerey Tamásné, a Soproni Egyetem Központi Levéltárának nyugalmazott vezetője

A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2018. július 9-én, Pécsett adta át a Dóka Klára díjakat, éves rendes vándorgyűlésén. Nagy örömünkre idén Szemerey Tamásné Rita, az MFLSZ korábbi elnökségi tagja, a Soproni Egyetem levéltárának nyugalmazott vezetője is a kitüntetés I. fokozatában részesült.

 

Szemerey Tamásné dr. 18 éven át dolgozott a Nyugat-magyarországi (mai nevén Soproni) Egyetem Központi Levéltáráért, és a hazai felsőoktatási levéltárak ügyéért. Ez idő alatt, munkájának köszönhetően az Egyetemen és a szakmában is elismertté vált az Egyetem Központi Levéltára. A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség elnökségi tagjaként 2009 és 2017 között az egyesület számos szakmai célkitűzésének megvalósításában részt vállalt. Higgadt, bölcs életszemléletével, az egyetemi hagyományokban való különös jártasságával igen hatékonyan segítette a szakmai közösség munkáját, és járult hozzá a szélesebb levéltáros társadalmon belüli elismertségünk kivívásához.

Kedves Rita, sok szeretettel gratulálunk!

Link