Egyetemi híradás a vándorgyűlésről

A Széchenyi István Egyetem honlapján adott hírt a rendezvényünkről:
(A nyitóképen Vajda Tamás, dr. Zseni Anikó, Tóth Csilla és Bényei Balázs István. (Fotó: Horváth Márton))

Legújabb csatlakozóként a Széchenyi István Egyetemen adott otthont a levéltári vándorgyűlésnek

Vándorgyűlést tartott a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség (MFLSZ), melynek legújabb intézményi tagja a Széchenyi István Egyetemen 2020-ban alakult levéltár. A csatlakozás apropójából a tanácskozásnak idén a győri egyetem adott otthont.

„A Széchenyi István Egyetem könyvtára 1974-től működik önálló szervezeti egységként, a levéltár létesítésére 2020-ban került sor. Utóbbi célja az egyetem múltjának kutatása és az egész egyetemre vonatkozó identitás kialakítása mellett a győri és a mosonmagyaróvári felsőoktatás több évszázados múltjának felidézése is” – mondta el megnyitóbeszédében dr. Zseni Anikó, a Széchenyi István Egyetem oktatási rektorhelyettese. Utalva az egyetemi levéltár tevékenységének sokszínűségére és fontosságára említette, hogy ezt a szolgáltatást a területhasználati változásokkal kapcsolatos kutatások miatt a Környezetvédelmi Tanszék oktatójaként is kihasználja.

Tóth Csilla, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár igazgatója erre reflektálva fontosnak tartotta  köszöntőjében hangsúlyozni, hogy a levéltár szolgáltatásai mindenki számára elérhetők és nyitottak.

„Az Egyetemi Könyvtár és Levéltár kiemelt célja, hogy a modern technológia fejlődésével lépést tartva biztosítsa a hallgatók, az oktatók és kutatni vágyók információigényeit. Emellett fontosnak tartjuk a múlt értékeinek megőrzését is. A levéltár történeti dokumentumokat őriz, de nem a múltban él. Munkánkat csapatban végezzük őszinte, nyitott kollégákkal folyamatos fejlődésben. Az egyetemi levéltárak működésére vonatkozóan számos modell létezik, nálunk a könyvtár és levéltár egy szervezeti egységként, szakmailag önállóan, de szoros együttműködésben erősíti egymást” – emelte ki az igazgató. Hozzátette: büszkeség, hogy az MFLSZ legújabb intézményi tagja a Széchenyi István Egyetem levéltára, ezért nagy öröm, hogy a csatlakozás apropójából a vándorgyűlésnek idén a győri egyetem adhat otthont.

Az esemény szervezését megköszönve a megnyitón személyesen üdvözölte a jelenlévőket Bényei Balázs István, az EMMI Könyvtár és Levéltári Főosztály főtanácsosa és Vajda Tamás, az MFLSZ elnöke is.

Homor Péter, a Széchenyi István Egyetem levéltárosa érdeklődésünkre elmondta, hogy a tanácskozás a személyes találkozáson túl alkalmat ad arra, hogy bemutassák eredményeiket, tájékozódjanak az országos levéltári projektekről. Az idei győri vándorgyűlésen pedig tisztújításra is sor került.

Ennek tükrében 2026-ig az MFLSZ elnöke Vajda Tamás, alelnöke Osváth Zsolt. Elnökségi tagoknak Batalka Krisztinát, dr. Molnár Lászlót, dr. Sági Évát, dr. Tóth Krisztinát és Zsidi Vilmost választották.

Elnökség

A hír eredetiben, illetve a Győr+ oldalon.