4. MLE labdarúgó bajnokság az egyesület soproni vándorgyűlésén

Az MLE immár hagyományos foci tornáján a MELTE és egyesületünk közös csapata, a Cathedrale fegyelmezett és jól szervezett játékkal eddigi legjobb eredményét, a 4. helyet szerezte meg a hat induló közül.

Augusztus 26-án délután, hűvös, esős időben került sor a 4. MLE labdarúgó tornára a Sopron SC jól felszerelt sporttelepén. Csapatunk, a MELTE és az MFLSZ tagjaiból álló Cathedrale örvendetesen hosszú kispaddal, 10 játékossal nevezett a rendezvényre (Boros Zoltán, Homor Péter, dr. Kiss Márton, dr. Koltai András, Krisch András, dr. Molnár László, Szekér Barnabás, Vajk Ádám, Zsidi Bernát, Zsidi Vilmos). Ennek köszönhetően négy mezőnyjátékossal tudtuk kisegíteni a létszámhiánnyal küzdő MLE válogatottat, így többen közülünk nemcsak négy, hanem öt mérkőzésen is pályára léptek. A csoportkörben először a korábbi bajnokcsapat, jelenleg bajnokaspiráns BFL ellen kezdtünk, akárcsak a legutóbbi, 2019-es bajnokságon, Gyulán. Akkor az esélytelenek nyugalmával, nem kis meglepetésre mi szereztük meg a vezetést, és ez most is ugyanígy történt, Vajk Ádám (Győri Egyházmegyei Levéltár) szép góljával. Az ellenfél egy szerencsés találattal később kiegyenlített, és ez maradt a végeredmény, akárcsak a gyulai találkozónkon. Rögtön ezután mérkőztünk meg az MLE válogatottjával, amelyet ekkor MNL-es, ÁBTL-es és BFL-es kollégák is erősítettek. A kiegyenlített küzdelem végül 0:0-ás eldöntetlent hozott.

A csoportmérkőzések eredményeként két ponttal, második helyen jutottunk tovább a helyosztók körébe, ahol először a másik ágon 1. helyen bejutott címvédő (és azt végül is megőrző) MNL ellen léptünk pályára. Ellenfelünk ezúttal nemcsak az Országos Levéltár munkatársaiból állt, de őket erősítették a dunántúli megyei levéltárak legjobbjai is, mivel saját csapatuk, a Pannónia létszámhiány miatt nem tudott önállóan indulni. Az egyenlőtlen küzdelemben végül 0:1 arányban maradtunk alul.

Ezután a 3-4. helyért küzdhettünk meg az ÁBTL csapatával. A kiegyenlített erőviszonyok rövid időre az ellenfél felé látszottak billenni, amikor egy cserét követő átmeneti zavart ügyesen kihasználva az ÁBTL őrizetlenül maradt éke megszerezte a vezetést. A válasz nem késett sokáig, amikor egy kapu előtti kavarodásban Szekér Barnabás (Piarista Levéltár) ballal kapásból, elemi erejű, védhetetlen bombát zúdított a felső léc alá. A 15. perc után eldöntetlenül végződő mérkőzést az ÁBTL végül a bűntetőpárbajjal nyerte meg, így csapatunk a bajnokságot a 4. helyen zárta. Ne feledjük, hogy ezzel a Cathedrale eddigi legjobb eredményét érte el, a legutóbbihoz képest két helyet javítva. Ugyanakkor az átlagéletkor alapján alighanem miénk a bajnokság senior címe, hiszen a 10-ből négy 50+, sőt közülük kettő 60+ játékossal rendelkezünk. A három nagy levéltár csapataival ellentétben nekünk nincs lehetőségünk közös edzésekre, összeszoktató mérkőzésekre, hiszen évente csak egyszer, a bajnokságokon találkozunk egymással. Játékunk így is mérkőzésről-mérkőzésre javult, amit a korábbi bajnokságokon is örömmel tapasztaltunk.

Kiemelendő a kiváló taktikai érzékkel és vokális adottságokkal megáldott Boros Zoltán (Pannonhalmi Főapátsági Levéltár) csapatvezetése, aki akár a pályán, akár a széléről mindvégig szervezte és irányította a játékunkat, ami ennek köszönhetően elég egységes képet mutatott. Kimagasló teljesítményt nyújtott a talán legtöbbet játékban lévő, fáradhatatlan, a pályát szinte felszántó Zsidi Bernát (MTA Levéltára), aki a két másik fiatal csatárral, Krisch Andrással (Soproni Evangélikus Gyűjtemények) és Szekér Barnabással (Piarista Levéltár) komoly nyomást helyezett az ellenfelek védelmére. Homor Péter hálóőri munkája megbízható hátteret adott a csapat mezőnybeli szereplésének.

Az MFLSZ finanszírozásában erre az alkalomra új mezek is készültek, melyek egységes és elegáns megjelenést kölcsönöztek a csapatnak. Ennek szervezéséért és legyártatásáért külön köszönet illeti dr. Koltai Andrást (Piarista Levéltár) és Zsidi Vilmost (BCE Levéltára). A bajnokság díjkiosztóján az MLE elnöke is elismerő szavakkal emlékezett meg a Cathedrale teljesítményéről, a legtöbbet fejlődő csapatként említve bennünket. Külön is kiemelte a szép és igényes focimezünket. Szép volt fiúk, hajrá Cathedrale!

                                                                                               Dr. Molnár László középhátvéd