Hírek kategória bejegyzései

Univa fondjegyzék pályázat

Az Univa portál feltöltéséhez igénybe vehető segítségről felkerültek a részletes információk az oldalra.

A kitöltendő üres fájlt, valamint az útmutatót, és példákat a menü Univa menüpontja alatt, vagy IDE klikkelve lehet elérni.

MELTE – MFLSZ közös szakmai nap

A Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete (MELTE) és a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség (MFLSZ) közös szakmai napot tart  2017. április 20-án, csütörtökön, Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán (1015 Budapest, Piarista köz 1.), Szabványok, segédletek, nyilvántartási rendszerek címmel az alábbi programmal:

10:00–10:30 Az MFLSZ közgyűlése

10:30–10:40 Szakmai programindító (Szabadi István MELTE elnök, Vajda Tamás MFLSZ elnök)
10:40–11:00 Levéltári nyilvántartások egységesítése az egyetemi levéltárakban (Molnár László, Semmelweis Egyetem Levéltára–Osváth Zsolt, Szent István Egyetem, Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár)
11:00–11:20 Fondok, állagok, sorozatok és egyebek az egyházi levéltárakban (Koltai András, Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára)
11:20–11:40 Az egyetemi levéltárak AtoM 2.3 nyilvántartó rendszere (Acél Róbert (Pécsi Tudományegyetem, Egyetemi Levéltár)
11:40–12:00 A ScopeArchiv levéltári nyilvántartó rendszer bemutatása (Kohút Sára, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, fölkérés alatt)
12:00–12:15 kérdések, vita
12:15–13:00 ebéd (helyszín: Piarista Gimnázium, ebédlő)
13:00–15:00 Workshop: Munka az Atom 2.3 szoftverrel (vezetik: Koltai András, Acél Róbert), helyszín: Piarista Gimnázium, Budapest, informatika terem

Kérjük, hogy a programra előzetesen regisztráljon az e-mailben kapott linken, aki tagjaink közül részt akar venni.
Nekik az NKA támogatásának jóvoltából utazási költséget és ebédet biztosítunk.

Lásd még: facebook

Vándorgyűlés 2016 előzetes programja

Az idei vándorgyűlésünk megrendezésére Debrecenben kerül sor.

Vándorgyűlés programja

2016. szeptember 19. /hétfő/

9:00 – 9:40 Megérkezés, szállás elfoglalása (Péterfia Panzió Debrecen, Péterfia u. 37/b.)

Debreceni Református Kollégium10:00–10:30 Regisztráció (TREK Tudományos Gyűjteményei Tanácsterem, Debrecen Kálvin tér 16.)

10:30–10:35 Dr. Szabadi István levéltárigazgató (TREK Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár): Házigazdai köszöntő

10:35–10:40 EMMI Oktatásért Felelős Államtitkárság/ Kultúráért Felelős Államtitkárság: Minisztériumi köszöntő

10:40–10:45 Vajda Tamás elnök (MFLSZ): Elnöki megnyitó

10:45 –10:50 A Pro Archivo Unversitatis díj átadása

Konferencia: A hazai levéltárügy aktuális eredményei, problémái /Kerekasztalbeszélgetés/

 

Helyszín: TREK
Levezető elnök: Vajda Tamás elnök (MFLSZ)

10:50–11:50 Felkért hozzászólók: Dr. Mikó Zsuzsanna elnök (Levéltári Kollégium), főigazgató (MNL) Dr. Cseh Gergő Bendegúz levéltári vezető szakfelügyelő (Levéltári Szakfelügyelet), Dr. Kenyeres István, elnök (MLE), főigazgató (BFL), az MVLVT képviselője, Dr. Szabadi István elnök (MELTE) Kántor Balázs elnök (FLE)

11:50–12:10 Kérdések, hozzászólások Tovább a folytatáshoz

Vándorgyűlés 2014

1085 Budapest, Üllői út 26.
Tel.: 459-1500/55253, Fax: 459-1500/55158, E-mail: tamas.vajda@rekt.u-szeged.hu
www.mflsz.hu

 Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága
Közgyűjtemények Kollégiuma Tárgy: szakmai beszámoló
1085 Budapest Gyulai Pál utca 13. Pályázati azonosító: 3508/01151

 Tisztelt Kollégium!

 A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség (1085 Budapest Üllői út 26.) a Közgyűjtemények Kollégiumától 3508/01151. sz. pályázati azonosító alatt elnyert 747.000 HUF (azaz hétszáznegyvenhétezer forint) támogatás felhasználásával megvalósította a mellékelt meghívón látható háromnapos szakmai programot, egyesületünk 2014. évi vándorgyűlését. A vándorgyűlés helyszíne a Pannon Egyetem volt Veszprémben. Időpontja: 2014. augusztus 25. és 27. között.

A vándorgyűlés keretében elhangzott 12 tudományos előadás, valamint 6 szakmai tájékoztató. Megtekintettünk 3 levéltárat (Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára; Pannon Egyetem Veszprémi Egyetemi Levéltár; Pannonhalmi Főapátsági Levéltár) és két könyvtárat (Pannon Egyetem Veszprémi Egyetemi Könyvtár, Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár) tekintettünk meg.

A vándorgyűlésen képviseltette magát minden hazai levéltár szakmai szervezet (Magyar Levéltárosok Egyesülete; Fiatal Levéltárosok Egyesülete, Magyar Egyházi Levéltárosok Egyesülete; Megyei és Városi Levéltárvezetők Tanácsa), de jelen volt a Szlovák Levéltári Szövetség elnök asszonya is (Maria Grófova), valamint a legnagyobb hazai levéltárak főigazgatói (Magyar Nemzeti Levéltár; Budapest Főváros Levéltára) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztálya képviseletében Gorjanac Radojka főtanácsos asszony is. Az egyetemtörténettel professzionális módon foglalkozó újonnan alakított MTA Egyetemtörténeti Kutatócsoport vezetője, Szögi László szintén megtisztelte vándorgyűlésünket a kutatócsoport több tagjával egyetemben. Elmondható tehát, hogy mind a hazai levéltárosi szakma, mind az egyetemtörténet kutatói, mind pedig egyesületünk tagsága örvendetesen nagy számban jelent meg és vett részt a háromnapos rendezvényen.

A vándorgyűlést eredményesnek tarthatjuk, s ezúton is köszönjük a program megvalósításához nyújtott 747.000 HUF támogatást.

 Budapest, 2014. október 27.

Vajda Tamás
elnök

Gazdálkodás 2014

Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség

adószám : 18173747-1-41

2014.01.01-2014.12.31

„A”           EREDMÉNYKIMUTATÁS            (összköltség eljárással)

adatok E Ft-ban

A tétel megnevezése

Előző év 2013

Előző év(ek) módosí-tásai

Tárgyév 2014

b

c

d

e

I.

Értékesítés nettó árbevétele

697

507

II.

Aktivált saját teljesítmények értéke

III.

Egyéb bevételek

1206

3097

III.sorból visszaírt értékvesztés

IV.

Anyagjellegű ráfordítások

1451

2341

V.

Személyi jellegű ráfordítások

70

284

VI.

Értékcsökkenési leírás

VII.

Egyéb ráfordítások

VII.sorból értékvesztés

A.

ÜZEMI (ÜZLETI) TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE  (I±II+III-IV-V-VI-VII)

382

0

979

VIII.

Pénzügyi műveletek bevételei

108

32

Értékelési különbözet ( 11.sorból)

IX.

Pénzügyi műveletek ráfordításai

10

15

Értékelési különbözet ( 13.sorból)

B.

PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (VIII-IX)

98

0

17

C.

SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY (±A±B)

480

0

996

X.

Rendkívüli bevételek

XI.

Rendkívüli ráfordítások

D.

RENDKÍVÜLI EREDMÉNY (X-XI)

0

0

0

E.

ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY (±C±D)

480

0

996

XII.

Adófizetési kötelezettség

F.

ADÓZOTT EREDMÉNY (±E-XII)

480

0

996

G.

MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY

480

996

2015.április  08.

Egyesület elnöke

P.H.

Tovább a folytatáshoz

Beszámoló a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség 2013. évi soproni vándorgyűléséről

2013. augusztus 26-28.

Szakmai szempontból eredményesen és jó hangulatban zajlott le a Magyar Felsőoktatási Levéltárosok Szövetségének évi rendes vándorgyűlése a soproni campus Ligneum épületében.

A háromnapos, országos jelentőségű rendezvényt Prof. Dr. Faragó Sándor rektor nyitotta meg augusztus 26-án. Beszédében kiemelte az egyetemi levéltár létének, munkájának fontosságát, a tudományos kutatások segítésében, az intézmény identitástudatának megerősítésében betöltött szerepét.

A Ligneum barátságos és színvonalas előadóterében a magyar levéltárügyről, felsőoktatási levéltárak helyzetéről valamint az e-ügyvitelről, e-archiválásról hangzottak el előadások. A résztvevők az ülésszakok szünetében kíváncsian ismerkedtek a kiállítótér érdekességeivel.

Az első ülésszakon idén húszéves egyesület korábbi elnökei tekintették át az egyetemi levéltárak és szövetségük történetét. Szögi László (ELTE Egyetemi Levéltár) az egyetemi levéltárak létrejöttét idézte fel; Zsidi Vilmos (BCE Levéltára) a szakmai szövetség kialakulásáról, bővüléséről szólt. A halaszthatatlan ügyben távollévő Molnár László (Semmelweis Egyetem Levéltára) helyett Osváth Zsolt (BCE Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár) számolt be az MFLSZ utolsó évtizedéről. Végül Lakos János nyugalmazott vezető szakfelügyelő foglalta össze a szakfelügyelet 15 éves tapasztalatait az egyetemi levéltárak működéséről.

Délután a magyar levéltárügy aktuális kérdéseiről, nehézségeiről, lehetőségeiről esett szó. Gorjánác Rádojka (osztályvezető, EEFMI Levéltári Osztály) a levéltári rendszer változásairól számolt be. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója a MNL (korábban Magyar Országos Levéltár) és az egyetemi levéltárak közötti kapcsolódási pontokat foglalta össze. Kenyeres István, az NKA Közgyűjteményi Kollégiumának elnöke az átalakult NKA levéltárak részére számításba vehető pályázati lehetőségeiről adott áttekintést. Katona Klára levéltári vezető szakfelügyelő a szakfelügyelet szemszögéből körvonalazta az egyetemi levéltárak jövőképét. Janka György a Magyar Egyházi Levéltárosok Egyesületének elnöke szervezete és az MFLSZ közötti együttműködés módjait, színtereit vázolta fel.

Az előadások után a résztvevők Dominkovits Péter levéltárvezető és Németh Ildikó főlevéltáros vezetésével meglátogatták a MNL Soproni Levéltárát, megtekintve a soproni boszorkányüldözésekről szóló kiállítást is. A nap lezárásaként Alpárné Szála Erzsébet gyűjteményvezető mutatta be a Soproni Evangélikus Levéltárat.

A második napon a résztvevők pozsonyi szakmai tanulmányút keretében látogatást tettek a Szlovák Nemzeti Levéltárban, ahol az intézmény valamennyi részlegének működésébe betekintést nyerhettek, a restauráló és digitalizáló műhelyektől kezdve a kutatótéren át a raktárakig. Ezt követően a pozsonyi Klarissza Rendi Egyházi Gyűjteményről kaptak ismertetést.

A program a harmadik napon szakmai előadásokkal folytatódott a Ligneumban. Az 1993-ban alapított egyetemi levéltárak két évtizedét (BCE Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár, Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár, Semmelweis Egyetem Levéltára) az intézménye által érintett Kissné Bognár Krisztina levéltárvezető (SZIE) foglalta össze. Szemerey Tamásné (levéltárvezető, Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára) az egyetemi levéltári hálózatok építésének lehetőségeiről, nehézségeiről adott áttekintést elsősorban a NYME mint több városban működő integrált egyetem példáján keresztül. Lengvári István (Pécsi Tudományegyetem Levéltára) előadását az önálló központi egységként működő levéltárakról munkatársa, Aczél Róbert tolmácsolta.

A vándorgyűlés utolsó ülésszaka komoly szakmai problémákat feszegetett: az e-ügyvitel, e-iratkezelés általánossá válása számos kérdést vet fel a levéltárak számára. Sebestyén Imre irodavezető (BCE Központi Tanulmányi és Informatikai Iroda) az akkreditált ügyiratkezelő szoftverek kompatibilitási és archiválási kérdéseiről számolt be saját intézménye kapcsán, majd Sipos István (ügyvezető, Konemara Consulting Kft.) egy lehetséges megoldást mutatott be a hallgatói, a tanrendi és az oklevél adatbázis összekapcsolásának lehetőségeiről az IDEA levéltári rendszer segítségével. A két előadás szerteágazó szakmai vitát váltott ki. Az e-archiválás lehetőségei, vitás és sebezhető pontjai, gazdasági vonatkozásai jelenleg kérdésesek, a problémák egyre sürgetőbb megoldásra várnak. A levéltárak egyszerre segítik a ma iratkezelését és mentik a szellemi értékeket a jövőnek: a kettős feladat ellátása a digitális és digitalizált iratok vonatkozásában jelenleg nehézségekbe ütközik.

A komoly szakmai kérdések megvitatása mellett a résztvevők jól érezték magukat városunkban és egyetemünkön, külön kiemelték a Ligneum kellemes környezetét és segítőkész munkatársait.

Levéltárunk ezúton is köszöni a vándorgyűlés megrendezéséhez kapott segítséget a Nyugat-magyarországi Egyetemnek, a MNL Soproni Levéltárának, a Soproni Evangélikus Levéltárnak és a Komensky Egyetem Levéltárának. A vándorgyűlés megrendezését a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) támogatta, köszönjük.

A vándorgyűlés részletes programja megtekinthető itt.

Szemerey Tamásné dr.                       Sági Éva

Az MFLSZ 2012. évi vándorgyűlése

Szegeden tartotta 2012. évi vándorgyűlését a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség. A helyszín kiválasztását – természetesen a meghívás mellett – általában az motiválja, történt-e a közvetlenül megelőző időszakban valami fontos esemény a házigazda levéltár életében. 2010-ben ezért látogattunk a megújult gödöllői egyetemi levéltárba (hivatalosan Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár), illetve tavaly Pécsre, ahol az egyetemi levéltár irigylésre méltóan tágas székhelyre költözhetett. Szeged kiválasztását is a levéltár új, a korábbinál jobb elhelyezést ígérő székhelyre költözése indokolta. Ilyenkor még az sem zavaró, ha az adott évben valamelyik testvéregyesület is ugyanoda szervezi vándorgyűlését. Így történt ez Pécsett, ahol pár héttel előttünk MELTE-s barátainknak zajlott rendezvénye, vagy az idén Szegeden, ahol az MLE nyár eleji vándorgyűlésén tagságunk számottevő része is jelen volt. A programok sűrűsége miatt ugyanis általában arra már alig marad idő, hogy a várossal mélyebb ismeretséget köthessen a látogató. Így a nyár végi második szegedi „forduló”, és az abban foglalt két várostörténeti séta után is maradt még a Tisza partján bőven felfedezni érdemes terra incognita a későbbi látogatásokra.
Az időpontot az utóbbi években, kerülve a társegyesületekkel való programütközést, igyekszünk a nagy nyári szabadságok utáni, de még a tanévkezdés előtti időszakra ütemezni, amikor a kollégiumokban elérhető áron lehet még szálláshoz jutni. Az idén ez bizonyos okokból a szeptember 4-6. közötti napokra tolódott el, így szállást a témához egyébként nagyon stílszerűen illeszkedő kollégium helyett egy apartmanházban tudtunk csak biztosítani.
A konferencia témájául eredetileg a kollégiumok és a diákszervezetek történetét szándékoztuk kitűzni, ami végül a kollégiumokra olvadt le. A konferenciának a Kollégiumok a hazai felsőoktatásban. Szállás vagy képzőhely? hangzatosnak szánt címet adtuk. A téma kevéssé ismert és feldolgozott még az egyetemtörténettel foglalkozók körében is. Annyit tudtunk, hogy levéltárainkban viszonylag csekély mennyiségű, kollégiumokra vonatkozó anyagot őrzünk önálló egységként, vagyis a forrásokat egyéb iratsorozatokból kell kihalászni. Előzetes félelmeinkre, hogy a forrásanyag soványsága miatt a konferencia akár kudarcba is fulladhat, az összegyűlt előadások örvendetesen rácáfoltak. Történeti korszakra vonatkozó korlátot eleve nem szabtunk, hogy minél szélesebb körből vonhassunk be kutatókat. Így az előadások a 16. századtól szinte a jelenkorig karolták át a témát. A referátumok kronológia szerinti eredeti besorolását az élet végül alaposan átrendezte, mivel előadóink közül többen csak bizonyos napokon tudtak részt venni a rendezvényen. Ennek ellenére a korszakok közti többszöri oda-vissza időutazás mégsem bizonyult zavarónak a három nap folyamán. Tovább a folytatáshoz

Hírlevelek (archívum)

Kedves Tagtársak!

A 2007. évtől a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség (MFLSZ) új szolgáltatást indít útjára, az MFLSZ Hírlevelet, amelyet körülbelül negyedévi rendszerességgel jutattunk el a tagtársakhoz e-mailben. Célunk a Szövetség és tagjai munkájának, elért eredményeinek, terveinek folyamatos ismertetése, tekintve, hogy évente két közgyűlés áll rendelkezésre a tagság széles körű tájékoztatására. Kérjük a kedves intézményi és természetes tagokat, hogy az intézményeikben, egyetemeiken megrendezésre kerülő eseményekről, megvalósult eredményekről küldjenek programajánlókat, figyelemfelkeltő információkat vagy beszámolókat, hogy a továbbiakban együtt szerkeszthessük a hírlevelet.

Letölthető hírlevelek Word dokumentum formában:

MFLSZ hírlevél 2012. szeptember – december

MFLSZ hírlevél 2012 április – május

MFLSZ hírlevél 2012. január – március

MFLSZ hírlevél 2011. szeptember – december

MFLSZ hírlevél 2011. május – augusztus

MFLSZ hírlevél 2011. március

MFLSZ hírlevél 2011. január – február

MFLSZ hírlevél 2010. november – december

MFLSZ hírlevél 2010. október

MFLSZ hírlevél 2010. június

MFLSZ hírlevél 2010. május

MFLSZ hírlevél 2010. április

MFLSZ hírlevél 2010. március

MFLSZ hírlevél 2010. február

MFLSZ hírlevél 2010. január

MFLSZ hírlevél 2009. december

MFLSZ hírlevél 2009. november

MFLSZ hírlevél 2009. október

MFLSZ hírlevél 2009. szeptember

MFLSZ hírlevél 2009. március

MFLSZ hírlevél 2008. november – december

MFLSZ hírlevél 2008. szeptember – október

MFLSZ hírlevél 2008. július

MFLSZ hírlevél 2008. május

MFLSZ hírlevél 2008. április

MFLSZ hírlevél 2008. február

MFLSZ hírlevél 2007. december

MFLSZ hírlevél 2007. szeptember

MFLSZ hírlevél 2007. május

MFLSZ hírlevél 2007. március

MFLSZ hírlevél 2007. január

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár

Alapítás: 1993

H-2100 Gödöllő Páter Károly u. 1. Főépület
Telefon: +36 28 522–004; +36 28 522–000/1170
Fax: +36 28 410–804
E-mail: titkarsag@lib.szie.hu; leveltar@lib.szie.hu
Honlap: http://lib.szie.hu/

Munkatársak:

Géczy Tamás

Irataink

Az 1945 előtti időszakból a Budapesti királyi Magyar Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar Mezőgazdasági Szakosztályának, valamint a Magyar királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági és Állatorvosi Kar Mezőgazdasági Osztályának (mint jogelődöknek) hallgatói nyilvántartásai kerültek levéltárunkba.
Az Agrártudományi Egyetem 1945 utáni történetére vonatkozó minden jelentős forrás csoport (tanácsülési jegyzőkönyvek, iktatott iratok, hallgatói nyilvántartások, Személyzeti Osztály, Műszaki Igazgatóság iratai) a kutatók rendelkezésére áll.
Értékes irat együtteseink még a Kassai Gazdasági Akadémia 1883-1919, a Kolozsvári Gazdasági Akadémia 1906-1945 között keletkezett tanulmányi nyilvántartásai, valamint az Állattani Kutatóintézet (Magyar királyi Állat–Élettani és Takarmányozási Kísérleti Állomás) 1896 és 1969 közötti évekből fennmaradt iratai.

Beszámoló a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség 2011. évi vándorgyűléséről

A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség 2011. évi vándorgyűlését augusztus 29-31. között tartotta Pécsett. A műemlékekben és múzeumokban gazdag, felújított belvárosával az augusztusi forróságban igazi mediterrán hangulatot árasztó város ebben az esztendőben a magyar levéltári élet központjává vált, hiszen júliusban a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete is itt rendezte éves vándorgyűlését.

A rendezvény házigazdáiként a Pécsi Egyetemi Levéltár munkatársai augusztus 29-én a Civil Közösségek Házában fogadták az MFLSz tagjait, a meghívott előadókat és az érdeklődőket. A 19. század elején épült, közel százötven évig gazdag polgár családok birtokában lévő, történeti hangulatot árasztó épület méltó környezetet biztosított a szakmai program lebonyolításához. Vándorgyűlésünket a társegyesületek képviselői közül megtisztelte jelenlétével dr. Tyekvicska Árpád, az MLE elnöke és Ásványi Szabolcs, az FLE alelnöke. A résztvevők számára eljuttatott meghívó két, részben az egyetemi levéltárak mindennapi munkájának megismertetését elősegítő, részben fenntartóik, az egyetemek működési lehetőségeit a múltban és a jelenben is alapvetően meghatározó témakör bemutatását ígérte. Tovább a folytatáshoz

2010. március 11. szakmai nap

„Az elektronikus iratkezelés bevezetésének helyzete a hazai egyetemeken. Nehézségek és tanulságok” címmel került megrendezésre egyesületünk tavaszi szakmai napja a Semmelweis Egyetemen. A témaválasztást indokolta, hogy amióta hatályba léptek a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről, majd az alkalmazható iratkezelési szoftverekről szóló rendeletek, a felsőoktatási intézmények iratkezelésében is nagy változások következtek be. Mivel az elmúlt 5 évben meglehetősen kevés információval rendelkeztünk arról, melyik hazai egyetemen mi a helyzet ezen a téren, egyesületünk kísérletet tett arra, hogy fórumot teremtsen azoknak a levéltáros és informatikus szakembereknek, akik e kérdéssel foglalkoznak intézményeikben. Az előadók bemutatták a hazai E-levéltár projektet, a BFL adatvagyon felmérését, valamint az egyes hazai egyetemek elektronikus iratkezelését. A 10 előadás mindegyike fontos információkat tartalmazott és átfogó képet adtak a helyzetről. Az elhangzottak igazolták, mennyire fontos a fokozatosság, a körültekintés bármilyen egyetemi e-iratkezelési rendszer bevezetése kapcsán, tekintettel az intézmények alapvető hivatali működését érintő változtatási nehézségekre. A „hogyan jut el a levéltárba” kérdése csak említés szintjén merült fel az előadásokban, ebből is látszik, hogy még nem világos a rendszerbe bekerülő iratok levéltári archiválásának, átadásának módja.

A részletes beszámoló várhatóan a Levéltári Szemle 2010/2. számában lesz olvasható.

 

2010. március 11. közgyűlés és elnökségi ülés

2010. március 11-én került sor az MFLSZ 2. elnökségi ülésére, valamint éves közgyűlésére.

Dr. Molnár László elnök az elmúlt évet értékelő beszédében hangsúlyozta, hogy a kitűzött szakmai programok túlnyomó részét sikerült teljesíteni, amiről a Hírlevélben egyébként is folyamatosan tájékozódhatott a tagság. A működésünk a továbbiakban is nagymértékben függ a pályázati lehetőségektől, de saját lábon is kell állnunk ezek szűkülése miatt (tagsági díjak, adó 1%). A rendezvények közül a vándorgyűlés volt és maradt a legfontosabb, amiről eddig csak pozitív visszajelzések érkeztek. Kiemelte a szegedi és a pécsi hagyományos rendezvényeket, amelyekre 2010-ben is sor kerül. Nemzetközi téren 2007 óta egyre szorosabbá vált a pozsonyi egyetemi levéltárral való kapcsolat, 2010-ben igyekszünk nyitni a más irányba is. Beszámolt arról, hogy két egyeztetésen is részt vett a társegyesületek elnökeivel, az egyiken nem sikerült keresztülvinni szándékunkat az NKA Levéltári Kollégiumba való jelölés kapcsán. A pályázati kiírásos egyeztetés kapcsán viszont sikerült elérni a levéltáros szervezeteknek, hogy a vándorgyűlésen a résztvevők szállásköltsége az idén is támogatható legyen.

A közgyűlés határozott az egyesület 2009. évi közhasznúsági jelentésének, valamint 2010. évi munkatervének és pénzügyi tervének elfogadásáról. Végül elnök bejelentette, hogy a 2010. évben titkárváltásra kerül sor, mivel Batalka Krisztina október 1-jétől az MLE titkára lesz (március 1-jétől pedig már adminisztrátorként működik ott). Bemutatta a tagságnak az új egyesületi titkárt: Ondrik Sándorné Szászi Évát, a SE Levéltárának munkatársát, aki 2010. július 1-jétől veszi át a titkári teendőket.

A közgyűlést megelőzően az elnökség is ülést tartott, amelynek legfőbb témája a 2010. évi vándorgyűlésünkkel kapcsolatos döntések meghozatala volt. Eldőlt, hogy 2010. szeptember 23-24-én Gödöllőn tartjuk idei rendezvényünket, amelynek keretében „Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században” címmel 2 napos konferenciát szervezünk. A rendezvény finanszírozására pályázatot ad be az egyesület az NKA Levéltári Kollégiumához.

Tanévzárás sörtúrával

Régóta dédelgetett tervünk vált valóra, amikor június 10-én egyesületünk szervezésében, de önköltséges alapon látogatást tettünk a Dreher Sörgyárak Zrt. kőbányai központjában. MFLSZ-en kívüli (sör)barátainkat is szívesen láttuk a csoportban. Sajnos többen az utolsó pillanatban kényszerültek lemondani a tervezett részvételt, így végül 13-an vághattunk neki a sokat ígérő, ritka lehetőségnek. A hazai sörgyártás zászlóshajóján évtizedekig magas beosztásokban is szolgáló dr. Szép Zoltán személyében igazán szakavatott vezetőt kaptunk. A jó másfél órás program a gyár múzeumában indult, mely hazánkban a legnagyobb söripari szakgyűjtemény. Ezután egy rövidfilmet láthattunk nemcsak a gyár, hanem az egész sörfőzés történetéről, mely – talán mára már köztudottan – jócskán megelőzi a borkészítés ugyancsak nemes hagyományait, ám mégsem ez számít a legősibb mesterségnek.

A gyár a rendszerváltás után a világ egyik legnagyobb sörgyártó konszernje, a dél-afrikai SAB (South African Breweries) tulajdonába ment át, mely nemrég egyesült az amerikai Miller konszernnel. A csoport világszerte 170 sörgyárat üzemeltet, ebből a Dreher az össztermelés 1%-át adja. Mivel a csoport tagja a híres Plzensky Prazdroj is, így jelenhetett meg a Dreher termékei között a Pilsner Urquell vagy a Velkopopovicky Kozel is. Vezetőnktől több példát hallottunk arra vonatkozóan, milyen gyors termelésátcsoportosításokra képes egy ekkora világcég.

Az udvarra kilépve láthattuk a hordófejtő épületét, ahol a 30 és 50 literes hordókat töltik, mindössze 3 ember közreműködésével, valamint a hatalmas malátasilókat. Megtudtuk, hogy a malátagyártást már abbahagyták Kőbányán, azt csak a konszernhez tartozó Nagykanizsán és (meglepetésre) Dunaújvárosban végzik. A gyár teljes felújításával (1995-2002) együtt került sor az ipari műremeknek is beillő főzőház rekonstrukciójára, ahol a vörösréz főzőüstöket egy ötvösmester varázsolta újjá. A főzés teljes folyamata is automatizált, hasonlóan a gyártás összes többi fázisához, itt csak a számítógépes irányítóközpontban láttunk munkatársakat. Megkóstolhattunk kétféle malátát és az ún. komlópelletet (préselt komló) is, bár ez utóbbira keserűsége miatt csak az igazán bátrak vállalkoztak.

Az erjesztő épületben találhatók a hatalmas erjesztő kádak, ám a teljes termelésnek csak a 10%-át készítik ilyen hagyományos módon, a többi teljesen automatikus gépi technológiával készül. A kádak mellől több emelet mélyre ereszkedtünk le, hogy a nevezetes, folyamatosan egyformán hűvös kőbányai pincerendszerben megnézzük a hatalmas kondicionáló tartályokat. Ezeknek csak a fele nyúlik a felszín fölé, az alsó 10 méteres rész a pincében van. A vájatok kialakulásának története elég közismert, innen bányászták a homokkövet a pesti építkezésekhez. Sörgyártásra való alkalmasságuk a 19. században derült ki, amikor már képesek voltak mélyfúrású kutak segítségével itt helyben megfelelő vizet is nyerni a sörhöz. Ma a vizet már mátyásföldi kutakból nyerik, ami csővezetéken jut el a gyárba. Városi vizet csak a mosáshoz használnak. A háború idején hadiüzem települt a teljesen bombabiztos pincerendszerbe, Messerschmitt gépek összeszerelését végezték itt.

Ismét a felszínre jőve kisvonatra szálltunk, így jutottunk el a dobozfejtő üzembe, amit persze megint csak üvegfalon keresztül láthattunk, akárcsak az erjesztőkádakat. Minderre a patikákat is megszégyenítő mikrobiológiai tisztaság érdekében van szükség. A közeli palackozó üzemben két gépsort láttunk, egyikük 46 ezer, a másik 60 ezer palackot tölt óránként. A látogatótérben kis palack- és címketörténeti bemutatót láthattunk csodálatos, történelminek számító címkeritkaságokkal. Feltűnő volt, hogy az egész telepen és az üzemekben is alig-alig láttunk embereket. Mint megtudtuk a termelést mindössze 250 fő látja el, ráadásul három műszakban, akik az adminisztrációval, menedzsmenttel stb. együtt sincsenek többen 620-nál az egész cégnél.

Ennyi előkészítés után az egyébként idén ritka nyári melegben már különösen jólesett a gyár sörözőjében kapott kóstoló, ahol ki-ki négyféle sörből (Kozel, Aranyászok, Dreher világos, Dreher bak) válaszhatott összesen két pohárnyit. Talán nem meglepő, hogy nem kóstoltunk még ennél frissebb csapolást. Köszönetképpen búcsúzáskor egy csomag MFLSZ söralátétet adtunk át dr. Szép Zoltánnak, a szakmáink közötti régi, de mégsem közismert kapcsolatok jegyében.

Dr. Molnár László

Beszámoló a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség 2009. szeptember 16-18. között Keszthelyen tartott vándorgyűléséről

A rendezvény célja: az egyetemi levéltárak aktuális főbb kérdéseinek megbeszélése, tágabb szakmai közönség előtt való megismertetése, a levéltáros egyesületek kooperációjának megerősítése. Így kaptak meghívást a szakmai főhatóság (OKM Levéltári Osztálya), a szakfelügyelet, a társegyesületek (MLE, ÖLT, MELTE, FLE), valamint a MOL, a BFL és a környező megyei levéltárak képviselői. A találkozó formája a korábban már bevált, és a társegyesületeknél is általános vándorgyűlés maradt, mely az idén azért költözött Keszthelyre, hogy ezzel is elismerje az ott folyó szakmai munkát, és a fenntartó Pannon Egyetem Georgikon Kara által tett erőfeszítéseket, melyeket folyamatosan tesz levéltára fejlesztéséért .

Helyszín: Pannon Egyetem Georgikon Kar tanácsterme.

Résztvevők száma: 39 fő, ebből vendég 14 fő.

A külföldi vendégek (Pozsonyi Komensky Egyetem Levéltára, Vajdasági Levéltárosok Egyesülete) és a távolról indulók (Debrecen, Pécs), valamint a fogadásukra érkező elnök és titkár már 15-én este Keszthelyre érkeztek.

Szeptember 16. Konferencia: A felsőoktatási levéltárak helyzete, jövője, valamint a levéltáros szakmai szervezetek működésének tapasztalatai Tovább a folytatáshoz

Tisztújító közgyűlés

2009. március 19-én került sor az MFLSZ idei, tisztújító közgyűlésére, valamint azt követően rendkívüli elnökségi ülésre. Alábbiakban az itt történtekről szeretnék rövid tájékoztatást adni.

A közgyűlésen a tagság több mint 2/3-a részt vett, tehát sem a határozatképesség, sem a tervezett alapszabály-módosítás nem ütközött akadályokba.

Zsidi Vilmos elnök az elmúlt 8 évet értékelő beszédében hangsúlyozta: nem a semmiből indult 2001-ben az MFLSZ, hiszen volt már egy 1993 óta működő alapja. Az egyesületté alakulás óta azonban rendszeressé vált a hivatali működés, szakszerűvé a saját gazdálkodás, létrejött a szakmai érdekképviselet, valamint közös, egységes fellépési lehetőség teremtődött meg szakmai kérdésekben. Értékelésében kiemelte: ennek a szakmai fórumnak a felsőoktatási levéltárak számára való megteremtése tanulmányutakat, évi vándorgyűléseket, közös projekteket eredményezett (pl. adatbázis, kiadványsorozat), de személyes és baráti kapcsolatok kialakulását is lehetővé tette. Az elmúlt 8 év fő jellemzőjeként az egyszerre extenzív és intenzív fejlődést említette, amelyet nehéz lesz továbbra is párhuzamosan fenntartani.

A közgyűlés határozott az egyesület 2008. évi közhasznúsági jelentésének, valamint 2009. évi munkatervének és pénzügyi tervének elfogadásáról. Módosította továbbá az MFLSZ alapszabályát és létrehozta az elnökség ügyrendjét. Új vezetőség megválasztására is sor került (elnök: Dr. Molnár László, alelnök: Dr. Szögi László, elnökségi tagok: Zsidi Vilmos, Vajda Tamás, Szemerey Tamásné dr., Kissné Bognár Krisztina, Osváth Zsolt).

Az alapszabály módosítására a tartalom aktualizálása, valamint pontosítása és részletezése érdekében volt szükség, illetve a legjelentősebb változás az elnökség létszámának felemelése 5-ről 7 főre a demokratikusabb képviselet érdekében. Az elnökség munkáját részletesen, pontosan szabályozó ügyrend kidolgozását pedig azért láttuk szükségesnek, mert minden apró részlet nem fér bele az alapszabályba (és nem is feltétlenül odavaló), viszont az elmúlt majd egy évtizedben kialakult az elnökségi munkának egy olyan módja, gyakorlata, amelyet érdemes írásba foglalni a következő elnökségek munkáját megkönnyítendő.

A közgyűlésen a tisztújítás mellett egyesületi díjak átadására is sor került: Pőr Csilla és Zsidi Vilmos „Pro Archívo Universitatis” Serlegben részesültek az elmúlt két ciklusban elnökségi tagként, illetve elnökként végzett lelkiismeretes és áldozatos munkájuk elismeréseképpen.

A közgyűlést követően az új elnökség rendkívüli ülést tartott, ahol a feladatok átadásával összefüggő legfontosabb teendők megbeszélése történt meg. Zsidi Vilmos emellett beszámolt az MLE Választmányának előző napi üléséről, a felmerülő feladatokról, lehetőségekről. Végül a titkár tájékoztatott a folyamatban lévő pályázati ügyekről.

 

 

 

Beszámoló a VII. Közgyűjteményi Napokról a Nyugat-Magyarországi Egyetem Központi Könyvtár és Levéltárban

Október 18-19-én zajlott Sopronban, immáron hetedik alkalommal, a Közgyűjteményi Napok rendezvény a Nyugat-Magyarországi Egyetem Központi Könyvtár és Levéltár szervezésében.
A 2 napos rendezvény egy közös kiállítás megnyitásával kezdődött a könyvtárban, melyen a Központi Könyvtár, a Központi Levéltár valamint az Erdészeti, Faipari és Földméréstani Gyűjtemény (Múzeum) mutatkozott be.
A plenáris ülést Dr. Albert Levente, a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektorhelyettese nyitotta meg. Köszöntője után, könyvtári, múzeumi és levéltári témában hangzottak el előadások.
A plenáris ülést Dr. Mader Béla (SZTE könyvtári főigazgató) vezette. A felkért előadók, Dr. Hatházi Gábor, Balogh Anna Mária és Sudár Kornélia (OKM Közgyűjteményi Főosztály), a múzeumok, könyvtárak és a levéltárak pályázati lehetőségeiről adtak részletes tájékoztatást. Sudár Kornélia ismertette a levéltári raktárak minősítése után kirajzolódó helyzetet. A jövőbeli pályázati lehetőségek tekintetében semmi bíztatót nem tudott mondani. Előadásából az derült ki, hogy a levéltárak, különösen az egyetemi levéltárak pályázati lehetőségei lényegesen rosszabbak, mint a könyvtáraké és múzeumoké. Dr. Virágos Márta (Debreceni Egyetem, Könyvtári Főigazgató) a könyvtárak tudományos kutatást elősegítő, információ szolgáltatásáról tájékoztatott.
A rendezvény a második napon 3 helyszínen, szekcióülésekkel folytatódott. A könyvtári szekció Győrben, a XI. Apáczai Napok című tudományos konferencia programjához kapcsolódott. A múzeumi szekció Sopronban, a múzeumi restaurálás valamint az erdő- és múzeumpedagógia tárgykörében tanácskozott.
A levéltári szekció Sopronban, az egyetemi levéltárban ülésezett.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem 2008. januártól 10 karral működik, Sopronban, Győrben, Mosonmagyaróváron, Székesfehérváron és Szombathelyen. A szervezeti változásokkal az egyetemi levéltár feladatai jelentősen kibővültek. A távoli karok esetében, a kötelező levéltári szolgáltatások és az iratanyag kutathatósága akkor biztosított legjobban, ha az iratok a keletkezés helyén maradnak. Ezért az egyetemünkön levéltári hálózat létrehozása szükséges. Ennek értelmében a soproni székhelyű Központi Levéltárnak a távoli karokon részlegei lehetnek, lesznek.
A rendezvény célja elsősorban az volt, hogy a létesítendő kari levéltárak (levéltári részlegek) részére részletes és alapos tájékoztatást nyújtsunk az egyetemi levéltárakban folyó munkáról.
Az elhangzott előadások mindegyike, gyakorlati útmutatást adva, ezt a célt szolgálta:
Szemerey Tamásné Dr.: Központi Levéltár – Kari levéltárak (NYME Központi Levéltár, mb. levéltárvezető)
Czoboly Miklós: E-archívum alapjai és a továbbfejlesztés lehetősége (e-Corvina)
Sági Éva: Hallgatói adatbázis a Nyugat-Magyarországi Egyetemen (NYME Központi Levéltár, levéltáros)
Szendi Attila: A levéltári digitalizálás gyakorlati tapasztalatai (bemutatóval) (Miskolci Egyetem, levéltárvezető)

A szekcióülésen 14 fő vett részt, hasznos és sikeres volt, jó hangulatban, kötetlen formában zajlott. Különösen nagy volt az érdeklődés Szendi Attila nagy szakmai tudást bizonyító bemutatója iránt.

Szemerey Tamásné Dr.

A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlésének Felsőoktatási levéltári Szekciója

/Zalaegerszeg, 2008. augusztus 26-28./

A Magyar Levéltárosok Egyesülete /MLE/ éves vándorgyűléseinek programjában utoljára négy esztendővel ezelőtt nyílott lehetőség a felsőoktatási szaklevéltári terület problémainak – az MLE teljes nyilvánossága előtti – bemutatására. Ekkor a szakterületen dolgozó levéltárosokat képviselő Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség /MFLSZ/ a vándorgyűlés társrendezőjeként szerepelt, a tagságból pedig, többen átfogó előadásokban szóltak a felsőoktatási levéltárügy jövőbeni feladatairól.
Az azóta eltelt viszonylag hosszú idő már önmagában is elég alapot jelentett volna, arra, hogy a felsőoktatási szaklevéltári terület ismételten nagyobb hangsúllyal – önálló szekcióban – jelenjen meg az MLE ezévi vándorgyűlésének programjában. 2008-ban ezen felül indokolttá tette az a tény, hogy az MFLSZ fennállásának 15. évfordulóját ünnepli.
A felsőoktatási levéltári szekció előadásai három témakör köré csoportosultak:
1./ Adatbázis-építés a felsőoktatási szaklevéltárakban
2./ Az egyetemi levéltárakban őrzött iratanyag besorolásának fondszerkezeti kérdései
3./Speciális gyűjtemények a felsőoktatási szaklevéltárakban

A szekció előadásaira 2008. augusztus 27-én és augusztus 28-án került sor. A szekcióvezetői tisztet Dr. Szögi László főigazgató töltötte be. A két előadásnapon, a fent említett három témakörben, összesen kilenc előadást hallgathatott az összesen mintegy negyvenfőnyi érdeklődő, köztük nemcsak a hazai közgyűjtemények munkatársai, de több külföldi vendég is. Az előadók döntő többsége a felsőoktatási levéltári területen dolgozó levéltárosok közül került ki. Tovább a folytatáshoz

Beszámoló a levéltáros egyesületek részvételéről a 2008. évi Ráday Könyvünnep rendezvényen

(2008. június 6-8. Budapest IX., Ráday utca)

A Könyvünnepen a levéltári kiadványokat a Ráday Könyvesbolt előtti utcarészen felállított sátrakban lehetett megvásárolni. A látogatók számát nem tudjuk megbecsülni, de mindenképpen kevesebb, mint a Múzeumkertben volt, ennek okai a rendezvény más jellegében, valamint a sajnálatosan rossz időjárásban keresendők. Az eladott kiadványok száma kb. 15 darab kötet (nagyjából ennyi vettek meg a Múzeumkertben is). A résztvevő kollégák száma: 11 fő (8 intézményből, ebből egyetemi levéltáros kolléga: 5 fő). A levéltáros kollégák feladata itt csak az érdeklődők tájékoztatása volt.
Köszönetet mondunk az alábbi kollégáknak önzetlen munkájukért:
Cseh Gergő Bendegúz főov.h. (ABTL)
Grúber Mihály levéltáros (BFL)
Homok Zsolt levéltári kezelő (BFL)
Dr. Molnár László levéltárvezető (SE Levéltára)
Osváth Zsolt levéltárvezető (BCE EFKL)
Dr. Péntekné Unghváry Mária levéltáros (MOL)
Dr. Salamon Pavol levéltáros (BFL)
Török Péter levéltáros (BFL)
Varga Júlia igazgatóhelyettes (ELTE Levéltára)

Szervezés:
Batalka Krisztina levéltáros (BME Levéltára)
Dr. Takács Edit főov.h. (BFL)
Zsidi Vilmos levéltárvezető (BCE Levéltára)

A tapasztalatok tükrében a leginkább érdeklődésre számot tartó tevékenységek:
1. a sátrat díszítő megyei és városi címeres ábrák iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg mind a Múzeumkertben, mind a Ráday utcában, érdemes lehet ezekből árusítható példányokat készíteni a következő évre (a Levéltári Szemlében megjelenő színes mellékletek mintájára)
2. megfontolandó, hogy a későbbiekben azok a kiadványok kerüljenek árusításra nagyobb arányban, amelyek szélesebb érdeklődésre is számot tarthatnak (képes albumok, évfordulókhoz kapcsolódó vagy kurrens témákat, pl. 1956-os forradalom és szabadságharc, feldolgozó kiadványok), illetve mindenképpen érdemes akciókat hirdetni (a Ráday Könyvesház eleve 10 %-os akciós áron adta el a levéltári kiadványokat)
3. több tájékoztató füzet elhelyezése (nemcsak általában a magyarországi levéltárakról, hanem az egyes intézményekről, eseményekről stb.)
3. érdemes lehet dedikálásokat is szervezni olyan levéltárosok és/vagy történészek, kutatók részvételével, akik egy adott téma (köz)ismert szakértői és publikálói

Ezek egy része természetesen anyagi ráfordítást is igényel, azonban a szűkülő költségvetési és pályázati lehetőségek tükrében érthető, ha a levéltáros szervezetek, illetve az egyes intézmények erre nem tudnak áldozni.

Zsidi Vilmos sk.          Batalka Krisztina sk.
MFLSZ elnök                MFLSZ titkár

Budapest, 2008-06-09